Blogarchívum

2010. február 11., csütörtök

Károly walesi herceg és felesége Magyarországra látogat

Károly walesi herceg és (Camilla )Cornwall hercegnője Sólyom László köztársasági elnök meghívására 2010. március 17-20. között hivatalos látogatást tesz Magyarországon. A hercegi pár közép-európai útja során Lengyelországba és a Cseh Köztársaságba is ellátogat - közölte a brit nagykövetség.

Károly és Camilla Varsóból érkezik, majd Prágába megy tovább Budapestről. Itt előbb az államfővel, majd Bajnai Gordon miniszterelnökkel is találkoznak, de "a hercegi pár vidékre is ellátogat, ahol megtekintik, hogy Magyarország miként őrzi és védelmezi több száz éves építészeti műemlékeit."

Károly walesi herceg ezidáig három alkalommal – 1990-ben, 1994-ben, majd 2000-ben – vett részt hivatalos magyarországi látogatáson, Camilla most először jön.

http://index.hu/belfold/2010/02/11/jon_karoly_es_camilla/

Még:

http://hvg.hu/vilag/20100211_karoly_herceg_kamilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése